2017. június 17.

Felderítőúton


Régebben, mielőtt útra keltünk, alaposan felkészültünk. Összeállítottuk a látnivalók listáját, összegyűjtöttük a tudnivalókat az úti célunkkal kapcsolatban, szállást rendeltünk. Ma már lazábban, sokat improvizálva, kevés holmival utazunk. Ahogy ez most utóbb is történt. Eredetileg - egy hirtelen ötlettől vezérelve - külföldre indultunk. A táskámba beleraktam a kézimunkám, az olvasó- és napszemüvegem és egy üveg ásványvizet. Mr Y. ugyanilyen rutinosan készülődött: bepakolt egy kis harapnivalót és egy takarót a piknikezéshez, ha megéhezünk. Ahogy indult a kocsihoz - számomra ez már csak a határátkelőhelyen derült ki -, egy könnyed mozdulattal a kitette a személyi igazolványát a jogosítványa mellől, ne vigyen, úgymond, semmilyen felesleges holmit ő sem. :)  Aztán - amint várható volt - egy elegáns kör után, az egyik határőr segítségével a visszafordultunk. Ezután következett az improvizációs része utunknak! Miután kinevettük magunkat ezen a baklövésen, úgy döntöttünk, hogy felderítőútnak tekintjük ezt a rövidre sikerült kirándulást, de hogy mégse érkezzünk haza túl korán, dél felé vettük az irányt.


Mr Y. elvitt engem Szabadkígyósra. Egyébként is régen bakancslistás volt nálunk ez a kastély. Tavaly a puszpángmolyok miatt sokat aggódtam, hiszen a legtöbb főúri kastélyunkat bukszusbokrok díszítik. Amint a képek is bizonyítják, itt sikerült megmenteni a pusztulástól szinte mindet.


2017. június 14.

Rend a lelke...

Utunk értelme valóban nem a cél, hanem a vándorlás. És nem csak spirituális értelemben igaz rám Márainak ez a gondolata. Mindig menni, utazni, látni, tapasztalni, állandóan tanulni, élményeket gyűjteni és adni. Számomra ez az élet értelme. A rolling stone gathers no moss. Gördülő kőre nem nő moha. Az, aki állandó mozgásban van, soha nem lesz szűk látókörű. Mindig aktív, friss és kreatív marad. Az ilyen emberek maradnak lélekben örökké fiatalok, még ha a test meg is öregszik. Szeretnék én is ilyen lenni.
A moha emlékeztet arra is, hogy a ránk telepedő múlt befolyásolhatja életünket. Sok-sok ember cipeli így elődei örökségét. Én olyan családból származom, ahol a takarékoskodás, a "jó lesz még valamire" nemzedékekbe beleivódott jelszava irányította életünket. De amíg nagyszüleim számára ez megkönnyítette a túlélést, addig számomra már egyre kényelmetlenebbé váltak a - sokszor évtizedek óta - magammal hurcolt kagylók, kövek, bélyeggyűjtemények, jelvények, képeslapok, fényképek és még ki tudja mennyi és milyen haszontalan tárgy. Micsoda megkönnyebbülés volt, amikor sikerült magamban megfogalmaznom nem csak a változtatás igényét, hanem a hogyanját is. Ehhez éppen jókor jött az akkor már Magyarországot is meghódító konmari-módszer. Először Rita blogjában olvastam erről, és a hatására én is belevágtam. Megvettem, elolvastam a könyvet. Bevallom, azért segített az őszi lakásfestés is, amelyet egy alapos selejtezés előzött meg, így a tiszta helyiségekbe tényleg már csak azok a holmik tértek vissza, amelyekre igazán szükségünk van. Azóta továbbmentem, és egyre inkább foglalkoztat az a minimalista gondolat, hogyan lehet több, jobb az életünk  kevesebbel. Hogy tárgyak, vagyon felhalmozása helyett szép pillanatokat, emlékeket gyűjtsünk. 
Ennek a teljes - egész életemre kiható - nagytakarításnak lett az a következménye, hogy itt, a blogon is "rendet raktam". Szerintem így sokkal áttekinthetőbbé vált. Az olvasósarokban továbbra is megtalálhatók a számomra kedves blogok. És ahogy itthon is nem az összes, évtizedek alatt kapott-vásárolt festmény van egyszerre fenn a falon, hanem hangulatomnak megfelelően cserélgetem őket, úgy éreztem, a blog fejlécének képét is éppen ideje volt lecserélni hét év után. Ez a pipacsos még nem a végleges, viszont nagyszerűen tükrözi a mostani hangulatomat.

2017. május 29.

Bármitartó


Már régen szerettem volna az apróságaimnak egy tartót, hogy megvédjem őket az elkallódástól és a  sérülésektől. A táskám zsebeiben állandóan összekeveredtek a többi holmival. Így viszont könnyebben megtalálhatók, és a horgolt tárhely - hogy stílusos legyek - könnyen bővíthető, hiszen a karabinert egy karikára erősítettem, így a pendrive mellé további dolgokat tehetek.



Kettes tűvel, a megszűnt Barka pamutfonalából - a nevére már sajnos nem emlékszem - horgoltam. Mérete  begombolva nagyjából 7x6,5 cm. A apró, 1,5 cm-es fémgomb eredetileg nem is gomb, az újrahasznosítás jegyében találtam ezt az új funkciót a számára. Régebben ruhadísz volt, a társaiból karkötőt készítek majd.